1. levél

Drága Marilyn!
Már megint itt vagyok Nálad a temetőben 86.születésnapodon Isten Éltessen. Hihetetlen,hogy megint eltelt egy év nélküled. 56 éve egyedül ünneplem ezt a napot. Soha sem fogom elfelejteni mikor találkoztunk. A mai napig tisztán emlékszem minden egyes pillanatára.
Frissen végzett fotósként megkaptam az álom munkámat. Edward Mortensen megbízott asszisztenseként én segédkeztem az egyik leghíresebb fotósorozatodnál. Soha nem hittem volna,hogy ilyen közel kerülünk,majd egymáshoz. A közös munka alatt elbűvöltél. A profizmusod megdöbbentő volt: ahogy tudtad,hogyan kell mozogni a kamera előtt,ahogy bántál az emberekkel. Nem hittem volna,hogy egy fotótanoncot a bizalmasaid közé fogadsz. Az első beszélgetésünk így zajlott ma is emlékszem:
- Jó napot kívánok Miss. Monroe!
- Jó napot Mr. századik újságíró…
- Ó én nem újságíró vagyok. Mr. Mortensennek segítek a fotózáson. Colin Conrad – mutatkoztam be.
- Egy fotós, nem sokkal jobb. Mit akar?
- Mr. Mortensen üzeni,hogy kész vannak a képek ha esetleg szeretné megtekinteni őket.
- Rendben. Mondja, meg mindjárt megyek.
A mindjárt jövök nálad azt jelentette, hogy minimum másfél óra. A fotózáson már mindenki nagyon feszült volt,hogy nem fog tetszeni az elkészült album.
- Miss. Monroe örülünk,hogy megérkezett- köszöntött Edward.
- Talán késtem?
- Nem,dehogy tényleg örülünk,hogy itt van. Foglaljon helyet és vágjunk a közepébe!
Ahogy leültél rezzenéstelen arccal nézted a képeket és vártuk mikor robbansz. Legnagyobb meglepetésünkre nem ez történt.
- Nagyszerűek. Köszönöm Mr. Mortensen ezt a gyönyörű sorozatot. Nem véletlenül tartják magát a legjobbnak – mondtad és ezzel a pár dicsérő szóval is zavarba hoztad Edward-ot.
- Köszönöm Miss. Monroe! Ez nagyon kedves magától. Remélem még látjuk egymást. Colin kérlek kísérd ki a hölgyet a stúdióból.
Bevallom egy kicsit féltem tőle,hogy kettesben maradok veled az előző beszélgetésünk miatt,de annak már nyoma sem látszott.
- Viszlát Colin. Úgy gondolom nagy jövő áll még maga előtt – mondtad búcsúzóként,majd megvillantottad azt a mosolyt amitől mindenki elájul.
- Köszönöm! Viszontlátásra Marilyn.
A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna,hogy újra találkozunk. 1 héttel később egy hollywood-i kávézóban láttalak újra. Nem mertem oda menni hozzád,mert féltem,hogy nem ismersz már meg. Legnagyobb meglepetésemre köszöntél.
- Colin? Jó napot! Hát maga? Örülök a viszontlátásnak.
- Marilyn,jó napot! Ezt nem gondoltam volna,hogy megismer még.
- Egy ilyen jó fotóst nem felejt el az ember- válaszoltad, majd helyet foglaltunk az asztalodnál. A körülöttünk lévő emberek bámultak.
- Látom nagyon zavar a sok ember bámészkodása. Gyere menjünk sétálni úgyis gyönyörű időnk van.
- Rendben. Hogy bírja ezt a sok figyelmet? Nem tud úgy bemenni a boltba,hogy valaki le ne szólítsa.
- Nyugodtan tegezz nem vagyok én annyira öreg – nevettél fel,majd elmesélted,hogy lassan,de biztosan kezded megszokni a folytonos tömeget. – Colin. Mit szólnál, ha készíthetnél rólam egy fotósorozatot? Csak te, nem szólhatna bele a részletekbe senki!
- Ez nagyszerű lenne,de nem hiszem, hogy a managered ebbe beleegyezne.
- Miért nem? Én döntök a dolgaim felett vagy nem?
- De persze,hogy te. Úgy értettem nem hiszem,hogy boldogak lennének ha egy ilyen senki,mint készítene rólad képeket.
- Először is ne mondj magadra ilyet. Te nem egy senki vagy hanem Colin Conrad a jövő leghíresebb fotósa! Másodszor én kértelek meg a fotózásra szóval nem köthetnek bele!- válaszoltad és már meg is adtad a címedet.
- Mit szólsz a jövő hét szerda 9 órához?
- Nekem megfelel! Köszönöm a lehetőséget!
- Igazán nincs mit! Akkor jövő héten találkozunk! Viszlát Colin- köszöntél és már be is szálltál a kocsidba. Remegő kézzel néztem a papírra amit nekem adtál. El sem hiszem,hogy maga Marilyn Monroe adta meg a címét. Hihetetlenül boldog voltam és ez így volt minden áldott nap amikor csak veled lehettem. Soha nem felejtem el egyetlen pillanatát sem közös napjainknak. Hiányzol! Nem felejtelek el soha. Nyugodj békében!

Utóirat: Örökké a tiéd!