5.levél

Drága Marilyn!
Túléltem az első napot! Nem is volt olyan szörnyű,mint amilyenre számítottam. Igaz már biztos,hogy nem lehetek népszerű,de ez izgat a legkevésbé. Szereztem három új barátot Ali-t,Toby-t és Nate-et. Nem hittem volna,hogy még ma is vannak olyan nagy film rajongók,mint én,de örömmel látom be,hogy tévedtem. Gyorsan meglátszódott a hierarchia-i sorrend is. Jason a futball csapat kapitánya és barátnője Mona áll a legtetején alattuk pedig az állítólagos barátaik Jackson,Sean,Rebeka és Blair. A többiek a "közép osztály" és  mi négyen (Toby,Nate,Ali és én) állunk a legalján. Nem tudom mi szükség van ilyen sorrendekre? Azért kerül valaki a legaljára,mert más,mint a többiek. Miben különbek ők,mint Jason-ék? Talán abban,hogy sokkal okosabbak és normálisabbak. A diákokat leszámítva egész jó a suli. A tanárok kedvesek,mindegyikük örömmel fogadott csak azt nem értem miért kellett az órák elején felállnom és bemutatkoznom ha már mindenki tudta ki vagyok...
"Colin Conrad-nak hívnak Hollywood-ból jöttem eddig oda is jártam egyetemre. Testvéremmel Jamessel élek és később szeretnék a fotózással foglalkozni." kb. ennyi lenne és biztos,hogy mindenki meg is jegyezte ezeket...
Emlékezetőnek: iskola előtti este nem szabad sokáig fenn maradni,mert ha nincsenek Toby-ék az első nap elkések...

- Szia! Biztos te vagy az új diák. Nate vagyok. Ők pedig Ali és Toby.
- Hali!-köszönt Ali vidáman nyilván örült neki,hogy végre valami izgalmas is történik a suliban.
- Sziasztok! Colin vagyok. Nem tudjátok merre van a 204-es terem?-kérdeztem reménykedve,hogy nincs messze,mert 5 percem volt oda érni.
- De add csak ide!-válaszolta Toby,majd ki is kapta a kezemből az órarendem-Média,matek,biosz,fotózástan,irodalom. Mekkora mákod van haver ilyen könnyű napom nem is tudom mióta nem volt.
- Az újaknak kedvezmény jár-válaszoltam nevetve,majd sietve elindultunk a terem felé.
- Itt is volnánk. Nekem is ez az első órám szóval segíthetek ha gondolod-ajánlotta fel Ali amiért örök hálával tartozom neki. Ha Ő nincs simán kicsinálnak ami azért érdekes lett volna az én 74 évemmel...
- Ne oda ne ülj az Sean Mcadams helye.
- És ki az a Sean Mcadams?
- A foci csapat egyik hátvédje Jason legjobb barátja. Öö..Jason a kapitány a suli királya-magyarázta,majd lehajtott fejjel a helyére ült és mutatott nekem is egy üres helyet. Pár perccel később Mrs.Smith is megérkezett. Ő a média tanár. Kedvesen köszöntött,majd az elmaradhatatlan bemutatkozás és kezdődhetett az óra. A kamera mozgásról tanultunk ami szerintem tök izgalmas téma a többiek viszont nem így gondolták. Valaki nyitott szemmel aludt más telefonozott és voltak akik beszélgettek. Nagyon úgy tűnt Ali és én figyelünk csak. Órák után lementünk az ebédlődbe ahol mindenki a klikkeknek megfelelően ült. A foci csapat a stréberek és "plázacicák" . Kíváncsi voltam mi hova ülünk,mert igazából egyikhez sem tartoztunk amikor is elfogott az az érzés amit már évek óta nem éreztem...az éhség. Nem a hamburger vagy fánk iránt hanem valami sokkal rosszabbért: a vérért. Régóta nem voltam emberek között nem tudtam mit kell ilyenkor tenni..Éreztem ahogy a fogam egyre jobban megnő az arcom pedig a felismerhetetlenségik torzul.
- Pillanat ki kell mennem a mosdóba-kértem elnézést a többiektől,majd a választ meg sem várva kirohanatam az ebédlőből. A mosdóba érve egyre jobban kínzott a vér illatta. Ez olyan érzés,mint amikor moziba mész,de nem veszel popcorn-t körülötted pedig mindenki azt eszik érzed az illatát és egyre jobban csábít még végül bele nem kóstolsz csak hát én nem kóstolhattam bele...
- Nem te vagy az új srác?-kérdezte egy hang váratlanul mire megtorpantam arcomat még most sem mutathattam így lefelé bámulva dünnyögtem egy igent- Cső Jason Daren vagyok. Te pedig?
- Colin...Colin Conrad-válaszoltam és próbáltam bejutni egy wc fülkébe.
- Szeva Colin! Látom sikerült megtalálnod a lúzer bandát a suliban. Ha a helyedben lennék nem barátkoznék velük..gyere és ülj inkább hozzánk.
- Köszi,de már elígérkeztem Toby-éknak és nem tudom feltűnt-e de most a mosdóban vagyunk szóval ha nem bánnád kihagynám nagylelkű ajánlatodat.
- Viccesnek hiszed magad? Nézz a szemembe úgy mond kölyök!
Nagy levegőt vettem és próbáltam uralkodni magamon és éreztem ahogy az étvágyam egyre jobban csökken. Hihetetlen boldogság töltött el..sikerült! Uralkodtam magamon és nem faltam fel senkit. Aztán vissza csöppentem a valóságba. Jason lökött egyet rajtam és végre szemtől szembe találtuk egymást.
- Nem akarok veletek ülni! Már megvannak a barátaim akik várnak rám kint-ismételtem meg még egyszer az előző mondandómat mire Jason kirontott a mosdóból...Gondolom nincs hozzá szokva az efféle bánásmódhoz...
Kint már vártak rám és megkérdezték mi volt ez az előbb ugyanis látták kirontani Jason-t.
- Semmi csak megmondtam nem akarok velük ülni,mert már meg van az én társaságom-feleltem egyszerűen és láttam rajtuk hihetetlenül boldogok voltak,hogy valaki nemet mondott a suli királyának.
Nagyon hiányzol Marilyn! Nyugodj Békében!
Utóirat: Örökké a tiéd!

4. levél

Drága Marilyn!
Miért tud James mindig mindenre rávenni? Soha nem hittem volna,hogy újra beiratkozok az egyetemre..Állítólag így,majd jobban civilizálódok. Én nem hiszek ebben, vámpírrá válásom előtt se voltam valami nyitott így meg még inkább nem. De ahogy te mondtad mindig nézzük a pozitív oldalát a dolgoknak...legalább tanulok új dolgokat a fotózásról. 
- Szia Colin! Lehidalok magamtól,milyen szuper ötletem van-kezdte köszönés képen James.
- Hűha akkor kezdhetek félni tudva,hogy milyen zseniális ötleteid szoktak lenni.
- Na most mért vagy ilyen? Még nem is hallottad!
- Lehet nem is kéne...
-Megengednéd,hogy elmondjam?- kérdezte tettetett felháborodással.
- Csak nyugodtan.
- Milyen nagylelkű-miért van az,hogy 10 másodperc leforgása alatt összetudunk veszni?- mivel imádsz fotózni és tanulni is amit soha nem értettem meg..miért nem iratkozol be újra az egyetemre?
- Elment az eszed? Mi van ha még tanítanak azok a tanárok akik engem is tanítottak?-kérdeztem teljes ledöbbenéssel. Tudom,hogy a bátyámnak vannak őrült ötletei,de mind közül ez az egyik legrosszabb.
- Tényleg..hogy ez nem jutott eszembe?Biztosan te is szeretnél tanítani kb. 150 évesen.
- Meglehet-mondtam nevetve. 
- Haha marha vicces vagy  öcsi..De én komolyan gondoltam. Így legalább kedvenc hobbidat csinálnád a tanulást és nem utolsó sorban kulturálódnál is. Szereznél új barátokat,bulikba járnál és nem csak a szobádban ülnél és merengenél az "élet nagy dolgairól."
- Először is soha nem szoktam buliba menni másodszor nem akarok új barátokat!- feleltem,majd elindultam a szobámba remélve,hogy James  békén hagy. Hogy is jutott ilyen az eszembe? Bátyám sajnos addig piszkál még bele nem egyezek. 
- Most fogsz! Juj mikor látott ez a szoba egy takarítónőt? Nem gondolod,hogy kicsit koszos?-kérdezte belépve és fintorogva végig húzta ujját az éjjeli szekrényen amit szinte már teljesen belepett a por. Jó tény,hogy nem vagyok a takarítók gyöngye,de igenis szoktam porszívózni esetleg felmosni!
- Hagyjál már nem megyek iskolába és ha ennyire zavar takaríts ki!
- Ki is fogok HA beiratkozol! Kössünk egyességet! Te suliba jársz én takarítok. Na? Kihagyhatatlan ajánlat.
Egy kis habozással,de bele egyeztem. Talán tényleg jót tesz az "új" környezet és persze a tisztaság..
- Jó, legyen. 
- Igeen! Akkor délután el is megyünk addig kerítsd elő a személyid,néhány papírt és ami még kell-mondta,majd megakadt a szeme a házad kulcsán amit átváltozásunk után mentettem meg- nem hiszem el,hogy ez még mindig meg van-mondta és közelebbről is megvizsgálta.  
- Miért ne lenne? Minden meg van amit akkor hoztam el..
- Tudom csak..furcsa hányszor nyitottuk ki azt az ajtót..Hihetetlen.
- Az. Átváltozásunk után ahogy felébredtem rögtön oda mentem. Már nem volt ott senki. Viszont minden ugyanúgy volt ahogy Marilyn hagyta. A jegyzetei,naplója,könyvei,ékszerei..még az ágyat se csinálták meg.Leborultam oda és csak sírtam azt hajtogatva,hogy az én hibám ,ha előbb oda érek meg tudom menteni. Nem lett volna szabad elhagynom.
- Colin nem a te hibád volt! Tudom sokáig téged hibáztattalak amiért vámpír lettem,de már belátom,hogy ez nem így van. Önakaratomból mentem veled oda,hogy megvédjelek ha valami baj lenne egyikünk sem tudhatta,hogy valakinél puska van..sokszor kívántam bárcsak Louis ne talált volna ránk,ha nem ad a véréből mi is meghalunk. 
- Talán ennek így kellett lennie.. talán Marilyn is így akarná. Soha nem tudta volna elviselni,hogy mi is meghaltunk. De James ha abban reménykedsz,hogy,majd az egyetemen bele szeretek valakibe...
- Eszem ágában sincs valakit rád erőltetni csak azt szeretném ha újra emberek közt lennél ha egy kicsit megfeledkeznél a múltról és nem rágnád folyton ezen magad!
- Köszönöm!-mondtam tényleg őszintén hálásan.

2 órával később

Semmit sem változott az egyetem. Ugyanaz a csúcsosodó épület,megkopott barna szín, omladozó falak ,roskadozó padok és évek óta nem locsolt növények. Ahogy beléptünk az ajtón ami még mindig azt az idegesítő nyikorgó hangot adja ki John F. Kennedy életnagyságú portréjával találtuk szembe magunkat. A fotó 1961-ben készült amikor az Egyesült Államok elnöke lett és az egyik ide járó diák készítette,megtisztelő.. A titkárság felé menet eszembe jutott pár csínytevésünk pl: az ajtó fölé egy vízzel teli lufit erősítettünk aminek Nick az egyik barátunk fején kellett volna landolnia...e helyett  az igazgató helyettes nyakába zúdult az egész. Szerencsére soha sem tudták meg ki volt a tettes. Régi szép emlékek..A titkárihoz érve kicsit ideges lettem. Mért hagyom,hogy ilyeneket tegyen velem?

- Jó napot kívánok. Miben segíthetek?-kérdezte az iskola jegyzője

- Jó napot! James Conrad vagyok Ő pedig az öcsém Colin. Szeretném beíratni.

- Oh hogyne önök azok akik délelőtt  telefonáltak! Rose Clark vagyok. A szüleik nem jöttek önökkel?

- A szüleink meghaltak pár évvel ezelőtt- feleltem és egy kis szomorúságot erőltettem magamra.

- Elnézést,nagyon sajnálom-felelte zavartan.

- Én vagyok a hivatalos gyámja-mondta James.

- Értem. Kérem ezeket töltsék ki-nyomott a kezünkbe pár darab papírt,majd fogadta a mögöttünk álló hölgyet. Egyszerű kérdések voltak rajta: mi neve,honnan jött,milyen szakot szeretne választani stb.. vissza érve Mrs. Clark egy órarendet nyomott a kezembe,egy térképet az iskoláról és búcsúzásként egy belépő kártyát. Hogy arra minek van szükség?

- Szóval Colin holnap 8 órára szeretettel várunk.

- Köszönjük! Viszontlátásra!-köszöntünk el és elindultunk haza.

- Látod nem is lesz olyan szörnyű! Újra Laguna Beach-i diák vagy!-mondta James mosolyogva. Remélem igaza lesz...mindenben.

Hiányzol Marilyn!

Utóirat: Örökké a tiéd!

3. levél

Drága Marilyn!
James egyre erősebben próbál rávenni az emberi vér ivására. Nem tehetem meg,hogy engedek a kísértésnek ha újra iszom nem leszek ura önmagamnak. Képtelen lennék elviselni még egy ártatlan ember halálát. Könnyebb lenne az örökkévalóság emberi vérrel, egyszerűen csak kikapcsolhatnám a fájdalmat,az érzéseimet,de nem akarom. 49 éve próbálok újra ember lenni és ebben a fájdalom segít. A hiányérzet amit mindmáig érzek irántad. Mindennap lejátszom újra és újra a halálod napját,hogy ne törjön felszínre az az énem aki valójában vagyok,de félek egy nap már nem tudom,majd uralni a tetteimet és valakinek baja esik. James ezt nevezi önsajnálatnak.. Lehet,hogy igaza van,de akkor sem fogok engedni neki!

- Colin mivel én olyan oda adó és jó testvér vagyok hoztam neked egy kis ajándékot- mondta és oda dobta hozzám a vérrel teli tasakot.
- Mi ez?
- Egy kis AB pozitív régi kedvenced nem emlékszel?
- Élvezed? 
- Ugyan mit tesó?- kérdezte a megszokott gúnyos mosolyával.
- Azt,hogy belépsz a világomba,kísértésbe hozol a vér iránt megpróbálod tönkre tenni az életem mindezt 1962-ben történtek miatt.
- Jaj ne már Colin! Ami megtörtént azon már nem lehet változtatni. Rég túl vagyok az "ezt tetted velem örök bosszú" korszakomon. De látom,hogy szenvedsz. Próbálok segíteni,felejteni testvér!
- Mi van ha nem akarok felejteni? 
- Akkor bolond vagy öcsi. A múltat nem lehet megváltoztatni annyit tudunk tenni,hogy elfogadjuk,feldolgozzuk és tovább lépünk! Nehéz tudom iszonyú nehéz,de hidd el Marilyn is ezt akarná,hogy tovább lépj!- igaza van,mint mindig. Tudom,hogy csak segíteni akar és igazakat mond,de félek elengedni téged- Nem azt mondom,hogy felejtsd el isten őrizz! De nem szerethetsz örök életedben egyetlen nőt! Colin a tovább lépés nem azt jelenti,hogy elfelejted csak azt,hogy elengeded! A szívedben és emlékeidben mindig ott lesz veled,bármit teszel eszedbe fog jutni,de már nem bűntudatként jut,majd eszedbe hanem egy gyönyörű nőként aki tiszta szívéből szeretett és te is őt az utolsó pillanatig!- rezzenéstelen arccal néztem rá. Ha le akarná tagadni,hogy a testvérem nem tudná, nem csak a külsőségek miatt hanem,mert szinte olvas a gondolataimban. A lelkem mélyén mindig is tudtam ezeket a dolgokat csak féltem beismerni. Ő tudta és pont ezért mondta el szemtől-szembe. 
- Lehet-feleltem végül.
-Lehet? Biztos! Csak próbáld meg! Könnyebb lenne,de ha nem hát nem- kikapta kezemből a tasakot és megitta- Majd szólj ha készen állsz rá,de ne feledd nem leszek  öröké melletted! Fogalmam sincs mennyi idő kell neked ahhoz,hogy elfogadd azt a tényt,hogy már nincs itt és ez NEM a te hibád. Ha 49 év nem elég sajnálom többet nem tudok tenni- zárta le a beszélgetésünk és elment. Ki tudja hova? Talán kiirtani az egész várost vagy csak egy ember életét... James sosem lesz az akiről ma beszélt hiszen még Ő sem lépett túl a múlton. Nem tudja elfelejteni a tényt,hogy csalódást okozott apánknak és mindenkinek akit szeretett mindezt miattam,mert ha nem hagylak el azon az éjszakán akkor ma is itt lehetnél velem és boldogan élnénk. Nagyon hiányzol! Nyugodj Békében!


Utóirat: Örökké a tiéd! 

2. levél

Drága Marilyn!
Ma reggel arra ébredtem,hogy James a bátyám az egyik kedvenc dalodat énekli ami hát az Ő hangjával elég borzasztóan hangzott. Amint lementem hozzá,hogy elhallgattassam egy plakátot adott a kezembe ami egy filmestről szólt a közeli kávézóban méghozzá nem is akármilyen filmről ... Kallódó emberekről. Mintha csak tegnap lett volna annak a filmnek a készítése...Tudom azt mondtad ez az egyik legjobb alakításod,de én nem szívesen emlékszem vissza rá hisz ez volt az utolsó film amiben szerepeltél. James-nek mégis sikerült meggyőznie,hogy elmenjünk rá:
- Reggelt tesó!  Nézd csak mit fújt erre a szél ma reggel! Kallódó emberek 8-kor a Karmában. Na mit mondasz melyik ingemet vegyem fel?
- Nem megyünk el rá! Felejtsd is el!
- Ugyan ne már. Az egész város az "éjszaka démonjait" keresi nekünk is ki kell néha mozdulni!- igen sajnos a város rákapott a vámpírokra néhány furcsa gyilkossági eset után amit ki más mint az én szeretett bátyám követett el. Próbálom vissza fogni,de még mindig haragszik rám amiért Ő is átváltozott azon a bizonyos 1962-es éjszakán... Soha nem akart örök életet, nem akart halhatatlan lenni és legyőzhetetlen. Ő egy csendes,nyugodt életre vágyott amit miattam nem kapott meg...
- Rendben,menjünk. De figyelmeztetlek ha elkap a sírógörcs és az egész város úgy fog látni az a te lelkeden szárad!
- Haha. Neked is jót tenne egy kis emberi vér. Nem félsz,hogy a nyuszik egyszer vissza támadnak?
- Gúnyolódj csak,de nem tartom jó dolognak ártatlan emberek legyilkolását.
- Nem? Komolyan? Akkor '62-ben minek tartottad?- tudtam,hogy ezt még felhozza. Miután meghaltál és én átváltoztam a biztonságot kerestem. Mindenki aki hasonlított rád megöltem. Soha nem szerettem más nőt és soha nem is fogok! Ez így ment majdnem 20 évig mikor is találkoztam Jane-el aki segített leszokni erről az életről és jó útra térített. Lehet a bátyám ezt badarságnak tekinti szerintem ez így van rendjén..
- Hosszú idő telt el azóta meddig akarod ezt még felhozni?
- Oh csak addig amíg vissza nem térsz a régi kerékvágásba.
- Próbálkozz csak James. De az az énem már nem létezik hosszú idő óta!
- Na majd meglátjuk!- mondta egy gúnyos mosoly kíséretében. Sajnos ez a mosoly mindig azt jelenti,hogy készül valamire..

A Karmába érve rengetegen gyűltek össze. Jó volt azt látni,hogy az emberek nem felejtenek..Tudtam nem lesz könnyű végig nézni főleg úgy,hogy már a főcímdalnál elfogott a hiányérzet,csak most...százszor erősebben. Vissza gondolva a forgatásra nagyszerűen szórakoztunk nem igaz? Megtanultál lovagolni,cowboy módra befogni egy vad lovat és egy pár trükköt is. Ha arra a jelenetre gondolok amikor az idegbajos nőt kellett játszanod mai napig elfog a nevetés. Még szerencse,hogy nem gyakran vesztünk össze...Miután vége lett a filmnek (nagy dicséret,hogy csak otthon sírtam el magam) James-től egy nem várt ajándékot kaptam. A nyakláncodat amit még én adtam neked a 36. születésnapod alkalmából. Nem hittem volna,hogy valaha újra látom. Semmit sem változott. Ugyanolyan szépen csillog,mint amikor viselted! Most is olvasható a belevésett szöveg "Örökké M+C" Örökké Marilyn! 
Otthon aztán nem bírtam tovább. Elővettem újra a leveleket amiket halálod után írtam és utolsó közös képünket bámulva felolvastam azokat. Tudom ha valakinek elmondanám,hogy mindennap írok neked bolondnak nézne. De nem tehetek mást iszonyatosan hiányzol és csak remélni tudom Te is olvasod őket mindennap. Szeretlek! Nyugodj Békében!


Utóirat: Örökké a tiéd!

 

1. levél

Drága Marilyn!
Már megint itt vagyok Nálad a temetőben 86.születésnapodon Isten Éltessen. Hihetetlen,hogy megint eltelt egy év nélküled. 56 éve egyedül ünneplem ezt a napot. Soha sem fogom elfelejteni mikor találkoztunk. A mai napig tisztán emlékszem minden egyes pillanatára.
Frissen végzett fotósként megkaptam az álom munkámat. Edward Mortensen megbízott asszisztenseként én segédkeztem az egyik leghíresebb fotósorozatodnál. Soha nem hittem volna,hogy ilyen közel kerülünk,majd egymáshoz. A közös munka alatt elbűvöltél. A profizmusod megdöbbentő volt: ahogy tudtad,hogyan kell mozogni a kamera előtt,ahogy bántál az emberekkel. Nem hittem volna,hogy egy fotótanoncot a bizalmasaid közé fogadsz. Az első beszélgetésünk így zajlott ma is emlékszem:
- Jó napot kívánok Miss. Monroe!
- Jó napot Mr. századik újságíró…
- Ó én nem újságíró vagyok. Mr. Mortensennek segítek a fotózáson. Colin Conrad – mutatkoztam be.
- Egy fotós, nem sokkal jobb. Mit akar?
- Mr. Mortensen üzeni,hogy kész vannak a képek ha esetleg szeretné megtekinteni őket.
- Rendben. Mondja, meg mindjárt megyek.
A mindjárt jövök nálad azt jelentette, hogy minimum másfél óra. A fotózáson már mindenki nagyon feszült volt,hogy nem fog tetszeni az elkészült album.
- Miss. Monroe örülünk,hogy megérkezett- köszöntött Edward.
- Talán késtem?
- Nem,dehogy tényleg örülünk,hogy itt van. Foglaljon helyet és vágjunk a közepébe!
Ahogy leültél rezzenéstelen arccal nézted a képeket és vártuk mikor robbansz. Legnagyobb meglepetésünkre nem ez történt.
- Nagyszerűek. Köszönöm Mr. Mortensen ezt a gyönyörű sorozatot. Nem véletlenül tartják magát a legjobbnak – mondtad és ezzel a pár dicsérő szóval is zavarba hoztad Edward-ot.
- Köszönöm Miss. Monroe! Ez nagyon kedves magától. Remélem még látjuk egymást. Colin kérlek kísérd ki a hölgyet a stúdióból.
Bevallom egy kicsit féltem tőle,hogy kettesben maradok veled az előző beszélgetésünk miatt,de annak már nyoma sem látszott.
- Viszlát Colin. Úgy gondolom nagy jövő áll még maga előtt – mondtad búcsúzóként,majd megvillantottad azt a mosolyt amitől mindenki elájul.
- Köszönöm! Viszontlátásra Marilyn.
A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna,hogy újra találkozunk. 1 héttel később egy hollywood-i kávézóban láttalak újra. Nem mertem oda menni hozzád,mert féltem,hogy nem ismersz már meg. Legnagyobb meglepetésemre köszöntél.
- Colin? Jó napot! Hát maga? Örülök a viszontlátásnak.
- Marilyn,jó napot! Ezt nem gondoltam volna,hogy megismer még.
- Egy ilyen jó fotóst nem felejt el az ember- válaszoltad, majd helyet foglaltunk az asztalodnál. A körülöttünk lévő emberek bámultak.
- Látom nagyon zavar a sok ember bámészkodása. Gyere menjünk sétálni úgyis gyönyörű időnk van.
- Rendben. Hogy bírja ezt a sok figyelmet? Nem tud úgy bemenni a boltba,hogy valaki le ne szólítsa.
- Nyugodtan tegezz nem vagyok én annyira öreg – nevettél fel,majd elmesélted,hogy lassan,de biztosan kezded megszokni a folytonos tömeget. – Colin. Mit szólnál, ha készíthetnél rólam egy fotósorozatot? Csak te, nem szólhatna bele a részletekbe senki!
- Ez nagyszerű lenne,de nem hiszem, hogy a managered ebbe beleegyezne.
- Miért nem? Én döntök a dolgaim felett vagy nem?
- De persze,hogy te. Úgy értettem nem hiszem,hogy boldogak lennének ha egy ilyen senki,mint készítene rólad képeket.
- Először is ne mondj magadra ilyet. Te nem egy senki vagy hanem Colin Conrad a jövő leghíresebb fotósa! Másodszor én kértelek meg a fotózásra szóval nem köthetnek bele!- válaszoltad és már meg is adtad a címedet.
- Mit szólsz a jövő hét szerda 9 órához?
- Nekem megfelel! Köszönöm a lehetőséget!
- Igazán nincs mit! Akkor jövő héten találkozunk! Viszlát Colin- köszöntél és már be is szálltál a kocsidba. Remegő kézzel néztem a papírra amit nekem adtál. El sem hiszem,hogy maga Marilyn Monroe adta meg a címét. Hihetetlenül boldog voltam és ez így volt minden áldott nap amikor csak veled lehettem. Soha nem felejtem el egyetlen pillanatát sem közös napjainknak. Hiányzol! Nem felejtelek el soha. Nyugodj békében!

Utóirat: Örökké a tiéd!

 

Bevezető

Sziasztok! A blogon egy fanfic lesz,majd olvasható. Mivel nagy kedvencem Marilyn Monroe és a Vámpírnaplók róluk fog szólni. A történet lényege,hogy Colin Conrad nem rég végzett az egyetem fotós szakán és hát mi is lehetne számára az ideális első munka,mint Marilyn Monroe fotózása. Persze itt még csak asszisztensként van jelen,de szoros barátságot köt Marilynnel ami később szerelembe megy át. Ez a szerelem pedig a díva haláláig kitart sőt még azután is...Hogy mi történt azon az estén Colinnal mikor megtudta szerelme halott kiderül leveleiből amit Marilynnek ír. Jó olvasást! :D